Talán már a klisé határát súrolja az a gondolati felütés, hogy a minket körülvevő világ változó és változatos. Klisé vagy sem, az biztos, hogy ez egy tagadhatatlan tény. Ha csak az életvezetésünket nézzük, azt láthatjuk, hogy mind oktatás/képzés, mind munka és karrier fronton, mind pedig a szabadidőt illetően a lehetőségek szinte korlátlan tárháza vesz körül minket. Van miből válogatnunk. És az is tény, hogy ma már ritkán ragadunk le egy-egy dolognál, legyen az egy munkahely vagy egy egyetemi évfolyam. Nem kell leragadnunk, hiszen „van másik”. Szinte már rutinszerű problémamegoldássá vált az, hogy éppen emiatt könnyen elengedünk dolgokat, és ezzel párhozamosan könnyedén kapunk bele új dolgokba is. És ez a csapongó attitűd bizony a családi környezetet sem kerüli el, és nem is kíméli. Tehát a világ változása és változatossága bizony erősen kihat arra, hogy milyen családmodelleket láthatunk magunk körül.
Válások és újrakezdések
Válások mindig is voltak.
Csak amíg – a KSH adatai szerint – a 80-as évek előtt éves szinten háromszor-négyszer annyi házasságkötés történt, mint válás, addig a kétezres évek után a házasságkötések száma csak ritkán éri el a válások számának a kétszeresét.
Két házasságra egy válás jut. Egyértelműen kijelenthető, hogy ma már könnyebben elengednek egy kapcsolatot az emberek, ha nem érzik jól magukat benne. És ez alól a házasságok sem kivételek.
A fentiek miatt nem meglepő, hogy olyan családmodellek is egyre elterjedtebbek, amelyek eltérnek a hagyományos, úgynevezett nukleáris családmodelltől (vérszerinti szülők vérszerinti gyerekekkel). Ilyen alternatív családmodell a mozaikcsalád is.
A válás után szerencsés esetben jön egy újrakezdés. És ilyen új kezdetek azok, amelyek magukban hordozzák azt a lehetőséget, hogy egy mozaikcsalád születik. A teljesség kedvéért muszáj megemlítenem, hogy természetesen nem csak egy válás idézhet elő egy ilyen újrakezdést, hanem az is, ha egy kapcsolat az egyik partner halála miatt ér véget.
Mozaikcsalád
Definíció szerint a mozaikcsalád
„két partner házassága (vagy együttélése) révén jön létre, akik közül az egyik vagy mindkettő volt már házas, majd elvált vagy megözvegyült”.
Az ilyen család tehát két felnőttből és egy vagy több gyermekből áll, vagyis struktúráját tekintve hasonlít a hagyományos, nukleáris családformához. Ám a családi dinamikát tekintve merőben különböző. Azt mindenképpen ki kell emelni, hogy egy ilyen családi forma megszületését szükségszerűen megelőzi egy veszteségélmény. A szülők elvesztették párjukat, az érintett gyermekek pedig vagy elvesztették egyik szülőjüket, vagy (jobb esetben) az egyik szülőjük különélő szülővé vált. Tehát mindenképpen van egy olyan családtörténeti előzmény, ami megrengette a családba – mint biztos oszlopokon álló struktúrába – fektetett hitet.
És mindez egy sor olyan következményt indít el, melyek külön-külön, önmaguk jogán is megérdemelnének egy bejegyzést. Ebben a bejegyzésben én azonban kimondottan azzal foglalkozom, hogy milyen egy kamasz gyermekkel együtt élni egy mozaikcsaládban.
Viharos kamaszkor
Korábbi bejegyzéseimben már írtam, hogy ez az életszakasz bizony változásokkal és viszontagságokkal tarkított. Ám ezt nem lehet eleget hangsúlyozni. A serdülőkor egy olyan életszakasz, amely még a legbiztosabb alapokon nyugvó családi rendszerek működését is próbára teszi. Hiszen a serdülő számára ekkor jön el az az életfeladat, hogy rátaláljon saját identitására, megtalálja saját értékeit és erősségeit, valamint azokat a szerepeket, amelyek megfelelő ugródeszkát jelentenek a sikeres felnőtté válásban. A keresgélés pedig egyben határfeszegetés.
A kamasz lázadó. Vagyis szülőként ilyenkor – nem meglepő módon – úgy éljük meg, hogy azt a biztos, és szabályokkal, „rituálékkal” körülhatárolt keretrendszert, amit oly keserves munkával, együttesen felépítettünk, valaki belülről elkezdi szétfeszíteni. A serdülő ugyanis ebben az életszakaszban a testi változások mellett gondolati (kognitív) változásokon is keresztül megy. E változások része pedig az is, hogy kritikussá válik, megkérdőjelez dolgokat. Köztük a szülői szerepkört is. És hangsúlyozom, ez az élet rendje.
Olyannyira, hogy fejlődéslélektani szempontból aggasztó is, ha a serdőlő nem találja a kortársaival a kapcsolatot és továbbra is a szülő az elsőszámú szövetséges. Normális esetben ez nem így van. Felborul a korábbi egyensúly, és a szülőnél lassacskán fontosabbá válnak a haverok/ barátok. Ám mindez nem azt jelenti, hogy a gyermeknek már nincs szüksége arra a biztonságos háttérre és feltétel nélküli szeretetre, amit továbbra is csak a szülő tud prezentálni. És ez nincs másként egy mozaikcsaládban sem.
A szülői szövetség fontossága
Szülőként a serdülőkori életszakaszban a legnehezebb dolog az egyensúly megtalálása. Hiszen úgy kell kereteket kialakítani és fenntartani, hogy közben nem, vagy ésszerű módon korlátozzuk a gyermekünk önállósági törekvéseit. A keretek és korlátok továbbra is kellenek, azonban szükségszerűen konfliktushelyzetet szülnek, hiszen a kamasz éppen a korlátozások ellen lázad. A gyenge pontok mentén pedig megpróbálja ezeket leépíteni. És nyilvánvalóan könnyebb dolga van egy olyan családi rendszernél, ami tele van gyenge pontokkal.
A fő üzenet az, hogy szülőként nem szabad a gyermeki lázadás tényénél leragadnunk, hiszen ez így is, úgy is eljön. A fókuszt arra kell helyezni – egy mozaikcsaládban különösen – hogy a családi rendszert úgy megerősítsük, hogy elbírja ezt az életszakaszt, és minél kevesebb gyenge pontja legyen.
A mozaikcsaládban automatikusan elsőszámú ellenséggé válhat a mostohaszülő. Szinte nyilvánvaló, hogy az ő szerepét a gyermek meg fogja kérdőjelezni. Azonban ez a „manőver” csak abban az esetben lehet valóban bomlasztó, ha ez valóban egy gyenge pont, és a szülői szerep megkérdőjelezése egy bizonytalanságba sodorja a szülőket is. A mozaikcsaládban ezért különösen lényeges, hogy a szülők legyenek egymás szövetségesei, és erősítsék meg egymás szerepét. Amennyiben a vérszerinti szülő maga tele van kérdőjelekkel a kapcsolatban, és ő maga sem tudja, hogy mennyire vonhatja bele párját a nevelésbe, úgy ez egy könnyen támadható felület lesz. A mostohaszülőnek sem könnyű egy kamaszgyerek mellett, hiszen itt nem csupán fent említett – korlátozásokkal kapcsolatos – egyensúly megtalálása a feladat, hanem abban is egyensúlyozni kell, hogy kellő minőségben legyen társa párjának a gyereknevelésben, ám ne is akarja átvenni a különélő szülő szerepét.
Összegezve, amennyiben a szülők között közt jól tisztázottak a szerepek, és erős a szülői szövetség, úgy a szülők képesek lesznek higgadtan kezelni az ilyen helyzeteket.